Hétszemközti győri beszélgetések a komfortzónán innen és túl

2018. július 22. 13:25 - GördülőArcvonások

Ungvári István színművész (2017)

Ungvári Istvánt az utóbbi időben főként a Győri Nemzeti Színház prózai szerepeiből ismerhetjük. De nem mindig volt ez így. S az óév zárásaként Vastag Tamás Swing estjén meg is mutatta, hogy mit is rejt az a "prózai" torok.

ungvari_istvan.jpg

Tovább
komment
2018. július 22. 13:13 - GördülőArcvonások

Karácsony Szilveszter (2017) Győri Nemzeti Színház fő ügyelője

Karácsony Szilveszter a '78-as alapítása óta a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja.

40 aktív évad a győri színház- történetben Külső énakkarosként már a nyitó előadásban is részt vett, majd kellékesként, díszítőként dolgozott. Igazi helyét az ügyelő pultban találta meg. Közben közel harminc epizód szerepet is kaphatott. Mostanában pedig néha zongorázni is hallhatja a Menház Színpadra érkező közönség.

Tovább
komment
2018. július 22. 13:07 - GördülőArcvonások

Szíj Melinda énekes (2017)

Szíj Melinda a Megasztár után kicsit visszalépve a rivaldafényből, a maga útján próbált elindulni. Tavaly Fonogram díjra jelölték egyik saját dalát. Idén ősszel pedig A Dal 2018 pályázatán is megmérettetik magukat két neki írt dallal is.

De természetesen a nagy verseny hozta felismeréseken, tapasztalatokon túl beszélgettünk a tizenéves kezdetekről, régi és új megmérettetésekről, sikerekről és csalódásokról. A ma fellépéseiről és az év vége közeledtével az advent megéléséről is.

Tovább
komment
2018. július 22. 12:58 - GördülőArcvonások

Simon Kornél színművész, rendező (2017)

Simon Kornéllal a Győri Nemzeti színház - Éjjeli menedékhely előadása előtt, az eddigiektől teljesen eltérő hangulatban beszélgettünk egy nagyon jót.

Igazán remek beszélgetésben a már öt és fél éves Simon Soma frissen szerzett citromsárga Judo öve, a sokáig elfojtott rendezői ambíciók, a több sikertelen színművészetis felvételi és a túl teljesített tervek mellett egy nagy felismeréssel is szembesültünk. Természetesen új tervekben sem maradunk adósok, ha velünk tartasz ezúttal.

Tovább
komment
2018. július 22. 12:50 - GördülőArcvonások

Török Ági kosárlabdázó (2017) CMB CARGO UNI Győr

Török Ági 6 évesen dacból indult, de azóta szerelemmé vált nála a kosárlabda. A FINA 2017. naptárjának novemberi lapjára is bekerült egy emlékezetes debreceni alakításával. A szentélyeként említett csarnokukon kívül a város felett is találkozhattok vele egyik kedvenc helyén, a Püspökvár tornyában. Neve az idei korosztályos EB és VB válogatott szereplés után a ma induló 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezősorozatának keretében is felmerült. Gördülj velünk ezen a héten is! :-)

Tovább
komment
2018. július 22. 12:43 - GördülőArcvonások

DJ Matyi rádiós (2017) Szünet Rádió

Matyi egy ideje webrádiózással múlatta szabadidejét, amikor nyár elején egy hatalmas támogatásnak köszönhetően elindíthatta 0-24 órás webrádióját. Erről beszélgettünk vele, s persze a Szünet Rádió mindennapjairól...

Tovább
komment
2018. július 22. 12:43 - GördülőArcvonások

Csay Renáta maratoni kajak világbajnok (2017)

Csay Renáta 18 szoros győri születésű maratoni kajak világbajnok, aki eddigi pályafutása során, eredményei alapján utolérhetetlen. 1999 óta kevésszer talált legyőzőre és összesen két rajt után nem állatott fel a dobogóra. Vele beszélgettünk családról, sportról, egy sikeres és még közel sem befejezett pályafutás hétköznapjairól is.

Tovább
komment
2018. július 22. 12:29 - GördülőArcvonások

Magosi Takács Viktória (2017)

Magosi Takács Viktória egy évekig modellnek készülő lány, aki 25 évesen, tavaly augusztusban vette fel a kesztyűt a leukémia ellen.

Azóta a befelé fordulás helyett mindennapjait facebook oldalán megosztva, ma már sokaknak ad erőt a nehéz napjaikon. Mutatja azt nap, mint nap, hogy betegen is meg kell próbálni teljes életet élni. :-)

Tovább
komment
2018. július 22. 12:04 - GördülőArcvonások

Gyürüs Máté és Prácser Attila (2017) Oszkár Telekocsi

Gyürüs Mátéval és Prácser Attilával, az idén 10 éves Oszkár Telekocsi- rendszer két alapítójával beszélgettünk a kezdeti nehézségekről és sikerekről. A fejlődés fejezeteiről, a folyamatosan adódó új kihívásokról, lehetőségekről és persze számos érdekes pillanatáról az elmúlt 10 Oszkáros évnek.

Tovább
komment
Hétszemközti győri beszélgetések a komfortzónán innen és túl
süti beállítások módosítása