Nagy András a gazdasági világválságtól összeomlott építőipar kellős közepébe diplomázott Győrben. Hívták külföldre, mégis maradt. Azóta már a Széchenyi István Egyetem tanársegédjeként a jövő építészinek fejlődését segíti. Építész barátaival pár éve létrehozták saját, modern, fiatalos építészirodájukat, ami azóta egy márka lett Győrben, számos nemzetközi díjjal a hátuk mögött.
"A jól megfogalmazott építő jellegű kritika az nagyon hasznos tud lenni. Ezt próbáljuk a hallgatókból kipréselni, hogy fogalmazzák meg véleményüket. Nincsen következménye. Sőt leginkább az, hogy ez nekünk jó, hogy a következő félévben mit tudunk még ezen csavarni és mégjobban csinálni a dolgainkat."
Még a szeptemberi tanév kezdéskor beszélgettünk a győri egyetem építész képzésének sajátosságai és sok izgalmas téma mellett a győri CAN Architects által tervezett Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda meglepő újításokkal születő új épületéről is. Az iskola terveinek elkészítésével szeretnék alapvetően megújítani az ipari forradalom óta működő oktatási térstruktúrát. Ezzel pedig Európa, ha nem a világ legjobb mai iskola épületét létrehozni.
PODCAST
Főcímzene: Popper Péter
Hang keverés: Abdai Bálint
Együttműködő partnerek:
Toyota Iniciál Autóház Kft.
ADVESPHOTO Webáruház
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.